Hírek

ÉPÍTŐMÁNIA 2010 - MÁR CSAK 4 NAP


2010. szeptember 7. Győr
REGISZTRÁLJON MIELŐBB!
A könnyűszerkezetes felújítások és hőszigetelések legújabb módszereit, anyagait bemutatni és a magyar építészeti szemléletet átformálni fogott össze négy ismert és elismert építőipari vállalat, köztük cégünk, az R.W. Bautech Hungary Kft.
Az Építőmánia című kiállítással egybekötött konferenciára, olyan tervezőket és kivitelezőket, műszaki ellenőröket és tűzvédelmi szakembereket várunk, akik nyitottak az új módszerek iránt, és akik szakmai ismereteik mellett kredit pontjaikat is gyarapítani kívánják.

Az építőipari válságból való kilábalást a szakma helyzetének elemzői - többek között - a felújítások számának megnövekedésétől remélik. Bővítenek, renoválnak magán építtetők, és egész városrészek revitalizációját tervezik önkormányzatok. A régi épületek felújítása sokszor a legmodernebb építészeti technológiák alkalmazását teszi szükségessé.

Az Építőmánia 2010, a könnyűszerkezetes felújítások és szigetelési megoldások konferenciája, ahol a legnevesebb hazai szakértők – többek között Dr. Tóth Elek, levezető elnök - előadásában hallhatnak olyan témákról, mint a kockázatmentes hőszigetelési eljárások, a könnyűszerkezetes megoldások tető és homlokzat felújítására, a lapostetők hő-, pára- és vízszigetelése, az épület felújítások tűzvédelmi tapasztalatai vagy az acélprofilok teherbírása. A résztvevők megismerkedhetnek a felújítás tervezését szolgáló legújabb szoftverekkel is.

A konferencia szakmai főtámogatója a Műszaki Egyetem Magasépítési Tanszéke, további szakmai támogatók TSZVSZ (Magyar Tűzvédelmi Szövetség), ÉMSZ (Tetőfedők és Bádogosok Szövetsége) és az MKE (Magyar Könnyűszerkezetes Egyesület).

További információ és regisztráció: www.epitomania.hu oldalon!
Oldal tetejére